#Soros György





Trump fő kampányfegyvere lett, hogy vádat emeltek ellene
 

Trump fő kampányfegyvere lett, hogy vádat emeltek ellene

Az áldozat szerepét kínálja Donald Trumpnak a legújabb politikai valóságshow-jában a vádemelés a pornószínésznőnek fizetett hallgatási pénz elszámolása miatt. A volt elnök a rabosítást higgadtan viselte, de az amerikai elnökválasztási kampányt még jobban felforrósíthatja, ha más ügyekben is bíróság elé próbálják állítani.



Az Egyesült Államok 45. elnöke ma besétál a bíróságra
 

Az Egyesült Államok 45. elnöke ma besétál a bíróságra

Ilyen még nem volt, Donald Trumpnak ma leveszik az ujjlenyomatát, talán készítenek róla egy-egy fotót szemből és profilból, aztán egy bíró elé áll és meghallgatja az ellene hozott vádakat, vagyis hogy illegálisan az elnökválasztási kampányát segítette azzal, hogy lefizetett egy pornószínésznőt. Trump szerint a dolog hátterében Soros György áll. A vádemelés a népszerűségének mindenképpen jót tett.









Bíróság: Jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő feketelistája, mindenkinek jár a bocsánatkérés és a sérelemdíj
 

Bíróság: Jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő feketelistája, mindenkinek jár a bocsánatkérés és a sérelemdíj

Hamis, szükségtelen, ráadásul a történelmi hagyományok miatt félelemkeltő is volt a bíróság elsőfokú ítélete szerint, hogy a 2018-as választások után az azóta megszűnt Figyelő közzétette a „Soros-listát”, több száz, általuk hazaáruló zsoldosként feltüntetett személy nevével. A lista két korábbi pernyertes szereplője után most 34 másiknak adott igazat a bíróság, kimondva: a lapkiadó Mediaworksnek bocsánatot kell kérnie, és fejenként 200-500 ezer forint sérelemdíjat is fizethet.



Soros György: Összehangolt támadás alatt az amerikai demokrácia
 

Soros György: Összehangolt támadás alatt az amerikai demokrácia

Az Egyesült Államokban egyre radikálisabb döntéseket hoz a legfelső bíróság, például megsemmisítette az abortuszt legalizáló 1973-as határozatot, és látni kell, hogy a testület többségét alkotó szélsőséges bírák részét alkotják annak a gondosan kidolgozott tervnek, amelynek célja, hogy az USA elnyomó rendszer legyen. Erre figyelmeztet Soros György a Project Syndicate-en közzétett elemzésben, az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napján.

hvg360 hvg360